Mesélő: Szatmári-Kaurek Zsuzsanna – pedagógus
2025. december 2-án a negyedik osztályos tanulók egy „retró szabadulószobás” matematika órán vehettek részt, mely projektprogramként az iskola 70 éves jubileuma alkalmából került megrendezésre. A tanulók aktív tevékenységek formájában nyerhettek betekintést az iskola hagyományaiba és múltjába. Ehhez kapcsolódtak izgalmas és sokrétű feladatok, melyek élményalapú megközelítése erősítette a tanulók belső motivációját, miközben lehetőséget biztosított az
együttműködésre és a közösségi élmény megélésre. A múltat idéző, sikeresen megoldott feladatok után a diákok visszacseppentek a jelenbe. A program emlékezetes élményt nyújtott minden résztvevő számára.
További képek a KépTár menüpont alatt láthatók.
A 2.a osztály tanulói elhatározták, hogy egy új kezdeményezést indítanak: Csinos Kedd elnevezéssel. Ez nem jelent mást, minthogy keddenként elegáns ruhát öltenek, hogy kicsit “csinosítsák” a szürke hétköznapokat. A kezdeményezéshez bárki csatlakozhat, aki kedvet érez, hogy a hét második napján szép ruhában érkezzen.
2025. december 2-án került sor a 2. Filharmónia Ifjúsági hangversenyre a Kodály Központban. Ezen az előadáson a Liszt Ferenc Kamarazenekar repített bennünket a zene világába.
A Potenton Alapítvány, A MMA Pécsi Regionális Munkacsoportja, A Magyar Kodály Társaság Pécs-Baranyai Tagcsoportja és a Pécsi Kodály Zoltán Gimnázium 2025. november 28-án rendezte Kodály Zoltán születésének 143. és halálának 58. évfordulója tiszteletére a Kodály Népdal Maratont, melyen iskolánk 7 tanulója – Amrein Dániel, Csonka Lara Viola, Domokos Dóra, Gaál Zselyke, Mesztenyei Barbara, Ócsárdi Hanna, Tihanyi Bianka – is részt vett. A délután folyamán nagyon szép népdalok csendültek fel. A rendezvényen 22 csoport szerepelt.
Iskolánk angol tagozatos tanulói ismét kitettek magukért. 2025. november 27-én, a Pécsi Jurisics Miklós Általános Iskolában rendezett városi Angol Spelling versenyen az 5.6. osztályosok kategóriájában Lehőcz Zoltán 6.a osztályos tanuló első helyezést, a 7-8. osztályosok kategóriájában Balogh Brenda 2., Papp Domonkos 3. helyezést ért el. Gratulálunk nekik!
A barátság lényegének és fontosságának a megismeréséhez, egy megromlott barátság történetét használtuk. Fórum-színházzal kerestük a lehetőségeket a megoldásra. Külön alkalmakat szenteltünk az érzelmek alaposabb megismerésének, a bizalom fontosságának. Megoldásainkat kis csoportokban beszéltük meg, illetve rajzban és élő szobor formájában is láthatóvá tettük.