NTP-RITP-12-P

NTP-RITP-12-P – Roma fiatalok integráló környezetben megvalósuló tehetséggondozó szolgáltatásokhoz történő hozzáférésének támogatása

A Budai-Városkapu Iskola sikeresen pályázott az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet és az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő által meghirdetett, a NTP-RITP-12-P – Roma fiatalok integráló környezetben megvalósuló tehetséggondozó szolgáltatásokhoz történő hozzáférésének támogatása című pályázaton.

A program címe: Budai Művészeti Fesztivál

A pályázat azonosítószáma: NTP-RITP-12-P-036

Az elnyert támogatás összege: 1 143 000 Ft

A program célja:

  • Rendezvények, tehetségnapok, tavaszi kavalkádok szervezése, lebonyolítása a tehetséges fiatalok produkcióinak megvalósítására.
  • A Budai-Városkapu Iskolában folyó művészeti, tehetséggondozó tevékenység támogatása a Fehérhegy Alapítvány segítségével.
  • 2013. januárjától 2013. júniusáig az intézményben egy tehetségeket felfedező és támogató programsorozat szervezése, az intézmény zágrábi testvériskolájának tanulóinak és tanárainak bevonásával.

A program elemei:

  • Képzőművészeti tehetségek felfedezése (kerámiakészítés, rajz, grafika)
  • Zenei tehetségek felfedezése (hangszeres, ének)
  • Tehetségek a tánc területén (modern tánc, néptánc)
  • Irodalmi tehetségek felfedezése (meseírás, novellaírás)
  • Előadó művészet (versmondás, prózamondás, színjátszás)

A program lebonyolítása:

  • A féléven át tartó programsorozat és a tanév végi zárófesztivál meghirdetése.
  • Műhelymunkák a különböző művészeti területeken.
  • A megadott időszakban a tehetségek kiválogatása.
  • Budai Művészeti Fesztivál zárórendezvénye

Budai Művészeti Fesztivál

Időpontja: 2013. május 30-31. A kétnapos rendezvény az egész félévet átfogó programsorozat zárórendezvénye.

A rendezvény célja:

  • Az alapítvány célkitűzéseinek megfelelően valamennyi tanuló kapjon lehetőséget arra, hogy minél több és változatosabb művészeti ágban kipróbálhassa önmagát, felfedezze a művészetben rejlő szépségeket.
  • A január óta zajló művészeti tevékenységek eredményeinek bemutatása.

Az első napon a tanulók közel negyven helyszínen különböző művészeti ágakban tevékenykedő szakemberek bevonásával képzőművészeti, kézműves, zenei, táncos és drámapedagógiai foglalkozásokon vesznek részt. Konkrét programok: bábkészítés, bábozás, drámapedagógiai foglalkozások, batikolás, nemezelés, csuhé, origami, dekupázs készítés, agyagozás, selyemfestés, korongozás, kosárfonás, linometszés, hangszerismertetés, hangszerkészítés, szobrászat, patchwork készítés, betekintés különböző zenei műfajokba, modern tánc, néptánc.
A második napon a tanulók egyéni és csoportos színpadi bemutatóira kerül sor. Ezen a napon történik a projekt során elkészült legszínvonalasabb képzőművészeti alkotásokból összeállított kiállítás megnyitása.

Május 30.
9:00 Megnyitó
9:15 – 11:30 Kézműves műhelymunka
11:30 Ízelítők a műhelymunkákból, majd kiállítás az elkészült produktumokból

Május 31.
16:00 Megnyitó
16:10 MacVedel, a kísértetkalóz – mesemusical
17:00 Szünet
17:15 Tanulóink bemutatkozása:

  • Pöttöm Panna – táncelőadás
  • Decsi Adrienn (8.b) mesemondó
  • Furulyacsoport bemutatkozása
  • Molnár Laura (1. oszt.) mesemondó
  • Roszjár Szabolcs – Roszjár Ákos fagott – trombita duó
  • Kópé Kende (3. oszt.) mesemondó
  • Csehily József gitártanítványainak bemutatkozása
  • „Gólyahír” néptánccsoport
  • 3-4. osztályosok aerobic bemutatója
  • Felsős aerobic csoport zumba és step tánca
  • Meglepetés tánc

Képek a rendezvényről:

Elnézést, a hozzászólás ezen a részen nem engedélyezett.