Városi Daléneklési Verseny

A Pécsi Meszesi Általános Iskolában először került megrendezésre a kisiskolásoknak szóló Városi Daléneklési Verseny, ahol a gyermekek több olyan kategóriában mutathatták meg tudásukat, amelyek városunkban egyedülállóak úgy, mint a Mai dal és Osztályének. Azonban az iskola nagy hangsúlyt fektet a hagyományok őrzésére is, így ezt szem előtt tartva tradicionális Népdal kategóriát is meghirdetett. A verseny tisztaságára és pártatlanságára törekedve, az értékes díjakat neves emberekből álló szakmai zsűri ítélte oda. A versenybizottság tagjai olyan nevekkel találkozhattunk, mint: Schrämpf Mária, Bayer Attila, Schmidt Zoltán, Csajághy Szabolcs, Palotai Tamás, Horváth Ferenc, Mata Csaba, Tóth Gábor, Balogh András, Mészáros Vince, Kerekes Kornél, Pappné Kercsó Szilvia.
A verseny kezdetekor, a gyermekeket és az őket felkészítő pedagógusokat üdvözlő ajándékokkal várták, gondolván arra, hogy senki se menjen haza üres kézzel. A megmértetés alatt a szépen felújított iskola több mint 200 gyermeket látott vendégül, amelyhez a verseny támogatói nagymértékben hozzájárultak úgy, mint: Trafik, Rádió 1, Trubics Zorán, Ratalics Balázs, LAFARGE Cement Magyarországi Kft.
A versenyen a tanulók által elért helyezések a következő linken olvashatók: eredmények
Az eredményhirdetést követően mindenkit táncházba invitáltak, ahol népi zenére rophatták a gyerekek és felnőttek egyaránt. A talpalávalót többek között az ex Punnany Massif-os Kerekes Kornél, Mészáros Vince, és Dömény Anita biztosította.
További képek a Galéria menüpont alatt láthatók.

Kategória: Alsó tagozat, Versenyek | Szóljon hozzá most!

Karácsonyváró

December 1-én 15.00-17.00 között kézműves délutánt tartunk. Különféle anyagokból (termésekből, papírból, filcből) készítünk díszeket, karácsonyi képeslapokat. Lehet gyertyát, mézeskalácsot díszíteni, finom süteményeket kóstolni, vásárolni, karácsonyi rejtvényeket megoldani.
Mindenkit szeretettel várunk!

Kategória: Aktuális | Szóljon hozzá most!

Mecsek projektzáró a 6.b osztályban

November 21-én a 6.B osztály Mecsek projektzárót tartott a Mecsextrém Park területén. A jól sikerült rendezvényen több feladatot kellet megoldani a diákoknak a teremben és kint a terepen, valamint bemutatták egymásnak a csoportok által készített mecseki mondákat is.

 

Kategória: Felső tagozat, Projektek | Szóljon hozzá most!

Floorball megyei döntő

Nyolc korcsoportban 10 csapattal szerepelt iskolánk a kispályás floorball megyei döntőjén. Csapataink 4 ezüst és 2 bronzérmet szereztek. Továbbjutottak az országos elődöntőre a 2. osztályos fiúk és leányok, az 5-6. osztályos leányok valamint a 7-8. osztályos leányok. Gratulálunk valamennyi csapatnak.

Felkészítő: Märcz Péter

 

Kategória: Sport | Szóljon hozzá most!

Bázisiskolai Szakmai Napok

November 16-án délután folytatódtak intézményünkben a Bázisiskolai Szakmai Napok. Műhelymunka keretében ismerkedhettek az érdeklődő pedagógusok a Lépésről lépésre programban fontos szerepet kapó ún. aktív tanulással és a szülők bevonásának lehetőségeivel.
Saját élményű játéktanulással indult a délután, majd tanórákon használható eszközöket próbálhattak ki a résztvevők. Végül fotók segítségével interaktív beszélgetés keretében kaphattak ötleteket a vendégek arra, hogyan valósulhat meg a szülők bevonása gyermekeik mindennapi munkájába.
Karsainé Baktai Julianna (tanító), Tóthné Göndöcs Zsuzsanna (tanító) és Jékiné Szabó Rita (tanító, tréner a Pécsi Módszertani Központ vezetője) vezette a foglalkozást.
Íme néhány vélemény a rendezvényről:
“Ötletekben mosolyban gazdag! Minden pillanata hasznosítható.”
“Mindig jó a hangulat, mosolygós pedagógusok vezetik a programot.”
“Rendkívül hasznos, érdekes másfél óra volt!”
“Hiteles pedagógusok, gyakorlatias tanácsok, jó ötletek, jó idejárni.”
“Sok új órán használható játékot ismertem meg.Több ilyen szakmai fórum kellene!”
“Minden alkalommal, amikor lehetőségem van rá, szívesen jövök. Sok újat tanulok.”
“Nagyon jó eszközöket és ötleteket mutattak be a pedagógusok. Jó hangulatban telt a műhelymunka.”

 

Kategória: Bázisintézmény, Lépésről Lépésre Program | Szóljon hozzá most!

Mecsek projektzáró a 6.a osztályban

2017. november 16-án került sor a Mecsek projekt zárófoglalkozására a 6.d osztályban, míg egy nappal később a 6.a osztályban. A tanulók bemutatták a projekt során készített munkáikat és számot adtak a témában szerzett ismereteikről.

 
További képek a Galéria menüpontban vagy az alábbi linkeken találhatók:
6.a osztály projektzáró
6.d osztály projektzáró

Kategória: Felső tagozat, Projektek | Szóljon hozzá most!

Kosárlabda

Iskolánk 4. osztályos kosárlabdacsapata részt vett a Református Iskola által szervezett kosárlabda tornán. A hatcsapatos vetélkedésben iskolánk a IV. helyet szerezte meg.
Felkészítő: Märcz Péter

Kategória: Sport | Szóljon hozzá most!

Az első projektzáró

Az 1.b osztály életének elős projektzárójára került sor 2017. november 8-án. A szülők megtekintették a “múzeummá varázsolt” osztályterem kiállítását. Rövid dal- és verscsokorral mutattuk meg, mit tanultunk a DIÓ projekt során. A szülők a fonomimikai jelek ismeretéből is “vizsgáztak”, majd dióhéjból készült bábuk segítségével malmozás következett. Jó hangulatú, sikeres este volt.

További képek a Galéria menüpont alatt láthatók.

Kategória: Alsó tagozat, Projektek | Szóljon hozzá most!

A Teleki Óvodában jártunk

2017. november 8-án a Márton-napi készülődésre kaptunk meghívást az óvodába. Kipróbálhattuk a “SÓ-SZOBÁT”, tököt faragtunk, libát és szellemet készítettünk, játszottunk, énekeltünk.
Köszönjük a meghívást Edit néninek!

 
 

Kategória: Alsó tagozat | Szóljon hozzá most!

Bázisintézményi Szakmai Nap

A Bázisintézményi Szakmai Napok folytatódnak a Pécsi Meszesi Általános Iskolában

Időpont: november 16.
Program: 13.30-15.00
AZ AKTÍV TANULÁS LEHETŐSÉGEI és A SZÜLŐK BEVONÁSÁNAK LEHETŐSÉGEI
a Lépésről Lépésre programban – Műhelymunka
A rendezvény független az októberi bemutató órától.
Jelentkezési határidő: 2017.november 13.
Jelentkezni lehet itt.

Kategória: Bázisintézmény, Lépésről Lépésre Program | Szóljon hozzá most!