Balatoni tábor 2014

Iskolánk tanulóival 2014. július 3-9. között Balatonfenyves-alsón táboroztunk. Nagyon jó időnk volt, többször is tudtunk naponta fürdeni, bár az első napokban a víz kissé hideg volt. Az első táborozókat a Balaton istene avatta fel. A fürdés mellett rengeteg program színesítette a hetet: a Fenyvesi Foci Fieszta program keretein belül volt zászlókészítés, csapatinduló írása, vb totó, büntetőrúgó verseny és természetesen a világbajnokság meccseinek nyomon követése; különböző kézműves programok, így kavicsfestés, karkötőkészítés, batikolás, jelvénykészítés; különböző sportprogramok, így pingpong verseny, foci, strandröplabda és kosárlabda. Ezek mellett volt zenés est, táncos est, egy perc és nyersz játék, légvár, vízibiciklizés, kirándulás Fenyvesre. Természetesen nem maradhatott el a záróest sem, melynek során érdekes feladatok mellett képes beszámolóval felidéztük a tábori napokat, valamint a tábor során forgatott filmjeleneteket tekintettük meg. Sok élménnyel gazdagodtunk az egy hét során. Kissé nehéz szívvel tértünk haza, hiszen szívesen eltöltöttünk volna még néhány napot együtt. Várjuk a jövő nyári táborozást!
További képek a táborról a Galéria menüpont alatt láthatók.

Kategória: Alsó tagozat, Felső tagozat | A közvetlen link.

Elnézést, a hozzászólás ezen a részen nem engedélyezett.