Indiántábor – 1. nap

Az első napunk a tábor elfoglalásával kezdődött. Programjaink közé tartozott az új táborozók felavatása és a totemoszlop elkészítése. Az avatást követően az időjárásra tekintettel a strandolást választottuk. Ezután a csapatok megfestették totemállataikat a totemoszlophoz. Így estére indiántáborunk törzsi jelképe felállításra került.

   

  

Kategória: Aktuális, Alsó tagozat, Felső tagozat | Szóljon hozzá most!

Messzehangzó Tehetséggondozó Természettudományos és Művészeti táborok

Tehetséges tanulóink évek óta részt vesznek a Messzehangzó Tehetségek Alapítvány által szervezett évközi tehetséggondozó programokon és nyári táborokon. Az idei tanévben tíz tanulónk pályázott sikeresen és lehetett részese így az Alapítvány által július elején szervezett Természettudományos és Művészeti táboroknak. Hat tanulónk a táncműhelyben és két-két tanulónk a természettudományos illetve a dráma-irodalmi műhelyekben csillogtathatta meg tehetségét. A táborok témája idén a Körforgás volt, melyet az egyes műhelyek különböző módon jártak körbe.
A táborokról az alábbi linken részletes leírás olvasható: Messzehangzó táborok 2018
   

  
További képek a táborokról az alábbi linkeken láthatók:
Önismereti és természettudományos tábor (július 1-6.)
Művészeti és természettudományos tábor (július 7-12.)

Kategória: Felső tagozat | Szóljon hozzá most!

Zsályaligeti Élménytábor

Iskolánk 3-4-5. osztályos tanulóival június végén egy hetet töltöttünk a Zsályaligeti Élménytáborban. A hét során kirándultunk Mohácsra, Pécsre és Siklósra. Mohácson ellátogattunk egy lovardába, ahol tanulóink lovagoltak, íjászkodtak és lovas kocsikáztak, majd voltunk a Busóudvarban, a Duna parton és kipróbáltuk hogyan működik egy taposómalom. Pécsen megtekintettük az Állatkertet és a Varázspadlást. Siklóson egy interaktív várlátogatás után a fürdőben zártuk a napot. Ezek mellett erdei túra, biciklitúra, különböző játékok és sport szerepelt még a programban. Sok élménnyel gazdagodva térhettünk haza.
További képek a Galéria menüpont alatt láthatók.

Kategória: Alsó tagozat, Felső tagozat | Szóljon hozzá most!

Pedagógus továbbképzés

A Partners Hungary Alapítvány és az intézményünkben működő Lépésről Lépésre Módszertani Régió Központ közös szervezésében immár második alkalommal került sor 30 órás akkreditált pedagógus továbbképzés szervezésére. Mohácsról, Kaposvárról, Tolnából és Pécsről érkeztek tanítók, tanárok a rendezvényre. Hortobágyi Lászlóné Zsuzsa, Göndöcs Gabriella, Jékiné Szabó Rita trénerek vezetésével, aktív részvétellel, saját megtapasztalás útján ismerkedhettek meg ezzel a gyerekközpontú programmal. Köszönet jár annak az amerikai adakozó házaspárnak, aki 14 pedagógus részvételét finanszírozta!
Néhány megjegyzés a záró értékelő körből:
Újdonság volt szinte minden, kiestem a gyakorlatból. Élmény volt. Megnyugvás számomra, hogy a gyermekem ilyen osztályba jár, a kicsit is szeretném majd ilyen osztályba íratni.
Azt kaptam, amit vártam. Sőt többet! A társaság miatt. Biztos, hogy az első tanítási naptól fogom használni a reggeli beszélgetést.
Jó lenne, ha folytatódnának a bemutató órák, a műhelyfoglalkozások.
Többször úgy éreztem, hogy ezt már hallottam, de mégis sok hasznos, felsőbe is beépíthető dolgot és működhető dolgot tanultam.
Amit korábban a műhelymunkákon láttam, az most rendszerré állt össze.

   

   

Kategória: Lépésről Lépésre Program | Szóljon hozzá most!

Közérdekű információk

Nyári ügyelet az alábbi napokon 9:00-13:00 óráig
2018. június 27. (szerda)
2018. július 11. (szerda)
2018. július 25. (szerda)
2018. augusztus 8. (szerda)
2018. augusztus 22. (szerda)

Balatoni nyári tábor – Balatonfenyves-alsó
2018 augusztus 9-15.

Pótvizsga
2018 augusztus 29. (szerda)

Tanévnyitó iskolagyűlés
2018 szeptember 3. (hétfő)

Kategória: Aktuális | Szóljon hozzá most!

Együttműködés szülőkkel

A Tempus Közalapítvány számára Zágon Bertalanné, a Lépésről Lépésre Program szakmai vezetője dolgozta ki az “Együttműködés szülőkkel” kurzus anyagát. A modulok összeállításában a Kiskörösi EGYMI pedagógusai mellett részt vettek intézményünk nevelői is: Karsainé Baktai Julianna, Jékiné Szabó Rita, Kovács Balázs. Szeptembertől elérhető lesz minden tanító, tanár számára, akik online továbbképzésként szeretnének részt venni a tanfolyamon, ami beszámítható a kötelező továbbképzések sorába.
A kurzusról részletes leírás az alábbi linken található: Együttműködés a szülőkkel

Kategória: Lépésről Lépésre Program | Szóljon hozzá most!

Vakáció

Kategória: Aktuális | Szóljon hozzá most!

Ballagás 2018

2018. június 15-én került sor iskolánkban a Ballagási és tanévzáró ünnepélyére. Iskolánk 8.a, 8.b és 8.d osztályos tanulói elbúcsúztak tanáraiktól, tanulótársaiktól. Az ünnepélyen díjazásra kerültek a tanév során kiemelkedőt nyújtott tanulóink. A műsort művészeti iskolás tanulóink és iskolánk modern táncos tanulóinak előadásai színesítették. Az ünnepély végén az elballagó diákjaink elhelyezték nevüket a ballagók falán.
További képek a Galéria menüpont alatt láthatók.

Kategória: Alsó tagozat, Felső tagozat | Szóljon hozzá most!

Szivárványhíd irodalmi verseny

Horváth Dorina 6.b osztályos tanuló I. helyezést ért el az ötfordulós Szivárványhíd országos irodalmi levelezőversenyen.
Felkészítő: Darvasi Tünde

Kategória: Felső tagozat, Versenyek | Szóljon hozzá most!

DÖK nap

A Diákönkormányzat napján bemutatkoztak az év közben sikereket elért versmondóink, táncosaink, énekeseink.

 

 

Kategória: Alsó tagozat, Felső tagozat | Szóljon hozzá most!