Iskolánk másodszor nyerte el az Ökoiskola címet, melyet 2019. október 18-án Budapesten adott át dr. Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkár ünnepélyes keretek között.
Iskolánk másodszor nyerte el az Ökoiskola címet, melyet 2019. október 18-án Budapesten adott át dr. Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkár ünnepélyes keretek között.
Az elsősök játékokat, ruhákat kaptak ajándékba, melyeket lelkesen fogadtak. Köszönet érte a Pécsi Nőegyletnek.
A Magyar Diáksport Szövetség (MDSZ) ebben az évben szeptember 27-én rendezte meg az Európai Diáksport Napja magyarországi programjait. Az Európai Diáksport Napja magyar kezdeményezésből nőtte ki magát nemzetközi eseménnyé.
Az MDSZ az Európai Diáksport Napja keretében tavaly indította el díjazási rendszerét, amelynek keretében minden évben kiemelten díjazza a legszínesebb programokat megvalósító és a legtöbb diákot mozgósító iskolákat. Idén a 2018-as év szervezői aktivitásai és eredményei alapján kerültek odaítélésre az elismerések, amelynek keretében a díjazottak értékes sportszerutalványokat kaptak. Az idei díjazottak között a legaktívabb iskolák kategóriájában iskolánk II. helyezést ért el. A Magyar Diáksport Szövetség elismerő oklevelét Budapesten vette át Kovács Viktória, a testnevelés munkaközösség vezetője.
Október 3-án iskolánk tanulói részt vettek a Kodály Zoltán Gimnázium labdarúgó tornáján! A fiúk ügyesen játszottak és a négy csapatos minitornán a második helyet sikerült megszerezniük!
2019 október 3-án iskolánk 7-8. évfolyamos tanulói a Herendi Porcelángyárba tettek látogatást az EFOP-3.2.5-17 azonosítószámú, “Pályaorientáció kiemelten az MTMI készségek és kompetenciák fejlesztése a köznevelés rendszerében” című pályázat keretében.
További képek a KépTár menüpont alatt láthatók.
2019. szeptember 25-28. között iskolánk 7. évfolyamos tanulóival a Határtalanul! program keretében Erdélyben kirándultunk. Az első napon a nagyváradi városnézés mellett túráztunk Rév és Vársonkolyos környékén, ahol megtekintettük a Sebes-Körös vidékét és barlangokat fedeztünk fel, majd egy vársonkolyosi turistaházban töltöttük az éjszakát. A második nap délelőttjén megtekintettük a körösfői református templomot, délután felfedeztük a tordai sóbánya földalatti világát, szállásunk pedig egy kolozsvári hotelben volt. Harmadik nap délelőtt Kolozsvárt fedeztük fel a helyi Apáczai Csere János Líceum 7. évfolyamos diákjainak vezetésével, délután ellátogattunk Gyulafehérvárra és a vajdahunyadi várkastélyba, majd Algyógyon szálltunk meg. Utolsó napra Déva várának felfedezése mellett, ellátogattunk Marosillyére, Bethlen Gábor szülőhelyére és Aradon megkoszorúztuk az Aradi vértanúk emlékére felállított Szabadság-szobrot. Ezután nehéz szívvel, de annál több élménnyel hazafelé vettük az irányt.

További képek a KépTár menüpont alatt láthatók.
2019. szeptember 27-én került megrendezésre az Európai Diáksport Napja, melyhez iskolánk is csatlakozott. A program egy közös bemelegítéssel kezdődött az udvaron, majd az iskola épülete körüli váltófutással folytatódott. A nap programjában szerepelt még küzdősport, piloxing tréning, tájékozódási mátrix, foci, méta és váltóversenyek.
További képek a KépTár menüpont alatt láthatók.