2017. április 5-én zárult Kalandok Ceruzavárban című iskolanyitogató programsorozatunk, melynek során a leendő elsősöknek hét próbát kellett teljesíteniük a Húsvétvárás jegyében.
További képek a Galéria menüpont alatt láthatók.
2017. április 5-én zárult Kalandok Ceruzavárban című iskolanyitogató programsorozatunk, melynek során a leendő elsősöknek hét próbát kellett teljesíteniük a Húsvétvárás jegyében.
További képek a Galéria menüpont alatt láthatók.
Iskolánk leány labdarúgó csapata ebben az évben megnyerte a városi bajnokságot, és továbbjutott a megyei döntőre.
Felkészítő: Märcz Péter
A GÉP-ÉSSZEL Baranyában gépipari szakmaismereti verseny döntőjében iskolánk három 8. osztályos tanulója Gaál Nimród, Máté Szabolcs és Pap Kristóf egy budapesti jutalomutazást nyert, melynek során részt vehetnek a “Szakma Sztár Fesztiválon”, valamint meglátogathatják a Csodák Palotáját is.
Iskolánk 4.A osztályos tanulója Vándor Rebeka kiemelkedő eredményt ért el a mezei futóverseny megyei döntőjén. Egyéniben IV. helyen végzett, míg csapatban az I. helyet szerezte meg, így részt vehet a jövő heti Gödöllőn megrendezésre kerülő országos döntőn. Felkészítő: Kovács Viktória.
Rajta kívül Samu Ferenc (csapatban VII. hely), Joszt Luca (csapatban VII. hely), Tornyos Karolina, és Komáromi Amanda (csapatban X. hely) képviselték iskolánkat.
Április 3-án újra bepillantást nyerhettek vendégeink a Lépésről lépésre program elemeibe. Az esemény az intézményünkben két éve újrainduló Módszertani Régió Központ hetedik hasonló rendezvénye volt, az Oktatási Hivatal Bázisintézményeként pedig az első.
Közel 60 érdeklődő választott magának szakterületének megfelelő bemutató órát: Bereczki Beáta játékos, tevékenykedtető matematika órája (1.a), Tóthné Göndöcs Zsuzsanna kooperatív struktúrákra épülő környezetismeret órája (2.b), Karsainé Baktai Julianna differenciált rétegmunkás matematika órája (4.b), Szarka Lászlóné kooperatív matematika órája (6.a) és Géth Judit differenciált rétegmunkás „Rómeó és Júlia” órája (8.a) minden látogató számára tartalmazott hazavihető, kipróbálható ötletet. A látogatók a módszertani sokszínűsége mellett a Lépésről lépésre programban rejlő rugalmasságot, nyugalmat, a tanítók-tanárok személyiségét emelték ki. Köszönjük a „bemutató kollégák” munkáját!
További képek a Galéria menüpont alatt láthatók.
Az Ökováros-Ökorégió Alapítvány a Légy Pécs Jövője! program keretében meghirdetett “Formáld át” vetélkedőjén iskolánkat két csapat is képviselte a 4.a osztályból. A vetélkedő három internetes fordulóból és egy víz világnaphoz kapcsolódó döntőből állt. A döntőben a Felfedezők és a Természetbúvárok csapata is IV. helyen végzett.
Felfedezők csapat tagjai: Betlehem Gábor Máté, Bocz Miklós, Heller Léna, Kis-Borbás Dorián, Schneider Bálint
Természetbúvárok csapat tagjai: Fazekas András, Fekete Dorina, Pohli Roland, Rubinszki Zsolt, Török Amina
Felkészítő: Patakiné Rónai Csilla
További képek a Galéria menüpont alatt láthatók.
Március 29-én a Tavaszi Pedagógia Napok keretében iskolánk adott otthont az Oktatási Hivatal bázisintézményeinek bemutatkozó rendezvényének, melynek keretében 16 Baranya megyei intézmény – köztük iskolánk – mutathatta be jó gyakorlatait.
2017. március 27-28-án Zágon Bertalanné (Mari), a Lépésről lépésre program szakmai vezetője járt nálunk és tartott műhelymunkát tantestületünk érdeklődő tagjai számára “Differenciálás” témakörben. Megerősített minket abban, hogy sok jó gyakorlatunk van ezen a területen. Több gyakorlatban is használható ötletet kaptunk Tőle a továbblépéshez, a még tudatosabb gondolkodásmódhoz.


Március 23-án iskolánkban került megrendezésre a körzeti mezei futóverseny, ahol a következő eredmények születtek.
Egyéniben győzött Szép Boglárka, Komáromi Amanda és Joszt Luca, ezüstérmet szerzett Mecseki Csenge, Samu Ferenc.
Csapatban győzött az 1-2. osztályos fiúk és leányok, ezüstérmesek lettek a 7-8. osztályos fiúk és leányok, valamint az 5-6. osztályos leányok, míg bronzérmet a 3-4. osztályos fiúk és leányok és 5-6. osztályos fiúk szerezték meg.
Gratulálunk valamennyi résztvevőnek!