„Ki a tanteremből” nap

Június 13-án iskolánk minden osztálya kirándulni ment, így ünnepeltük a ”Ki a tanteremből” napot, mely egy nemzetközi akció. Célja, hogy a diákok, tanárok ezen a napon a termekből kiszabadulva a szabadban, friss levegőn tanuljanak, beszélgessenek, érezzék jól magukat.
„A természet tanít, levegőztet, aktivizál, serkenti a képzelőerőt, meghat és elbűvöl.”
Ennek igazságát bizonyítják a változatos helyszíneken készült képek.

       

Kategória: Alsó tagozat, Felső tagozat | Szóljon hozzá most!

Projektzáró és búcsúzkodás a 4.b osztályban

Hihetetlen, de 4 év eltelt együtt “jóban-rosszban”. Elérkezett az utolsó, immár 8. előadásunk, aminek forgatókönyvírója, rendezője és egy falusi asszony képében egy szereplője is Julcsi néni volt. Rita néni rendező asszisztensként működött közre és szintén egy falusi embert játszott a KIRIKOU és a boszorkány című afrikai mesében. A darab érdekessége, hogy Anett és Roland, akik az életben is egy párt alkotnak, a felnőtt Kirikout és Karabát alakították (ők szülők az osztályban).
A színházi előadás után igazi meglepetésben volt részünk nekünk tanítóknak. Tudtuk, hogy hetek óta folyik valami készülődés, hiszen reggelente szülői engedéllyel Juli (Enikő anyukája) átvette tőlünk a gyerekeket és elküldtek minket “büfézni”. De ez a meglepetés mindent fölülmúlt! A szülők nevében Anett köszönte meg 4 éves munkánkat, majd a gyerekek meghatott, el-elcsukló hangon mondták el verseiket, énekelték el tiszta, őszinte gyermekhangon dalaikat.
Velük sírtunk és nevettünk mi is! Köszönjük ezt a kedves, szép meglepetést MINDENKINEK!!! És köszönjük a 4 év munkáját szülőknek, gyerekeknek egyaránt!
További képek a Galéria menüpont alatt láthatók.

Kategória: Alsó tagozat, Projektek | Szóljon hozzá most!

8. évfolyam a Planetáriumban

2017. június 7-én iskolánk 8. évfolyamos tanulói egy planetáriumi előadáson vettek részt a Zsolnay Negyedben, ahol egy szórakoztató csillagászati bemutatóban volt részük.

Kategória: Felső tagozat | Szóljon hozzá most!

Szivárványhíd országos irodalmi csapatverseny

Iskolánk csapata I. helyezést ért el korcsoportjában a Szivárványhíd ötfordulós országos irodalmi csapatversenyen. A csapat tagjai: Faganelli Anna, Orsós Ivett és Schneicher Szilvia (8.d osztályos tanulók).
Felkészítő: Darvasi Tünde

Kategória: Felső tagozat, Versenyek | Szóljon hozzá most!

Bogádi kirándulás

Június 2-án a 4.b osztály Julcsi néninél vendégeskedett. Néhányan a szülők közül is velünk tartottak, sőt Balázs bácsi is eljött velünk, ő lesz jövőre az osztályfőnök. A bográcsolás mesterei a gyerekek mellett Anita néni (Szasza anyukája), Attila bácsi (Zsófi apukája) és Balázs bácsi voltak. Juli (Enikő anyukája) Rita nénit tanította kenyeret (punyát) sütni. Igazán finomra sikerült a paprikás krumpli és a cigány kenyér is. Ebéd után még számháboroztunk. A fiúk nehezen hitték el, hogy a lányok győzedelmeskedtek. Jót játszottunk, jól éreztük magunkat! Néhányan kicsit vörösre sülve érkeztünk vissza a suliba. Köszönet Julcsi néninek a szervezésért és az ötletért!
További képek a Galéria menüpont alatt láthatók.

Kategória: Alsó tagozat | Szóljon hozzá most!

Bozsik Bajnokok Programja

Két tanítványunk – Komáromi Amanda és Sztojka Virág – bekerült a Bozsik Bajnokok Programjába és a Nyugat válogatott tagjaiként szerepelhettek a Magyar Kupadöntő előtt. A Groupama Arénában játszhattak a gyerekek, majd megtekintették a mérkőzést is.

Kategória: Sport | Szóljon hozzá most!

Pál utcai fiúk projektzáró az 5.b osztályban

2017. június 1-én került sor a Pál utcai fiúk projekt zárófoglalkozására az 5.b osztályban.
További képek a Galéria menüpont alatt láthatók.

Kategória: Felső tagozat, Projektek | Szóljon hozzá most!

Mestermunka bemutatók

2017. május 31-én került sor a 8. évfolyamosok Mestermunka zárására, melynek során tanulóink az általuk választott témában bemutatták az elkészített produktumaikat és előadták a hozzákapcsolódó prezentációikat.

  

További képek a Galéria menüpont alatt láthatók.

Kategória: Felső tagozat, Projektek | Szóljon hozzá most!

Angol vizsga

2017. május 23-án iskolánk 8. évfolyamos tanulói közül 12-en tettek angol vizsgát.
További képek a Galéria menüpont alatt láthatók.

Kategória: Felső tagozat | Szóljon hozzá most!

Török világ projektzáró a 6.b osztályban

2017. május 22-én került sor a Török világ projekt zárására a 6.b osztályban egy pécsi városismereti séta keretében.
További képek a Galéria menüpont alatt láthatók.

Kategória: Felső tagozat, Projektek | Szóljon hozzá most!