Kalóz tábor 2017

Véget ért kalóz táborunk. Az utolsó napra pakolás, fürdés és a búcsú pillanatai maradtak. De mielőtt lezárnánk a tábort röviden tekintsünk vissza mi is történt velünk az elmúlt héten.
A megérkezést követően felavattuk első táborozóinkat. A kalózeskü letétele és a zászló felvonása után megkezdődött a kaland a kincskeresésért. Ahhoz, hogy eljussunk a kincshez vezető térképhez számos próbát kellett teljesítenünk: a csapatok megalakulása után megírtuk csapatindulóinkat, elkészítettük csapatzászlóinkat, összeállítottuk kincsesládáinkat, kiálltuk a kalóztusa próbáit, megalkottuk saját kalózmeséinket, valamint megoldottuk a naponta ránk váró rejtélyeket, melyek segítettek minket elvezetni a kincs megleléséhez. Mindezek mellett kirándultunk Fenyvesre, Márián vízibicikliztünk, kézműveskedtünk (hajba gyöngyöt, karkötőt, fülbevalót, baglyot, ládát és hűtőmágnest készítettünk) sportoltunk (fociztunk, kosaraztunk, röpiztünk, pingpongoztunk) és természetesen rengeteget fürödtünk a tengerünkben.
Élményekben és eseményekben gazdag táboron vagyunk túl, melynek zárásaként leengedtük kalózzászlónkat és a hét folyamán elkészített tábori molinónkat. A fedélzetet elhagyva könnyes szemmel tekintettünk vissza és várjuk a jövő évi balatoni tábort.
kalóz média

Kategória: Aktuális, Alsó tagozat, Felső tagozat | A közvetlen link.

Elnézést, a hozzászólás ezen a részen nem engedélyezett.