2025. november 25-én a Kerek Világ Alapítvány tanulói látogattak el a 7.c osztály rendhagyó fizika órájára, ahol az energiafajták bemutatása rendkívül sokféle eszközhasználattal valósult meg.
2025. november 25-én a Kerek Világ Alapítvány tanulói látogattak el a 7.c osztály rendhagyó fizika órájára, ahol az energiafajták bemutatása rendkívül sokféle eszközhasználattal valósult meg.
2025. november 20-án iskolánk Gyermekkórusa részt vett a Kodály Zoltán Gimnáziumban megrendezésre kerülő X. Meszesi Dalfesztiválon. Műsorukban elhangzott a Valahol Európában című musical főcímdala Ócsárdi Hanna, Ősszel érik babám és A várkonyi, a várkonyi kerekes erdőben című magyar népdalok Amrein Dániel előadásában. Műsoruk zárásaként egy Kodály Zoltán által gyűjtött népdal feldolgozást hallhattak a résztvevők, melynek címe: Akkor szép az erdő.
2025. november 24-én iskolánk, a Pécsi Meszesi Általános Iskola, nagy örömmel adott otthont annak a szakmai délutánnak, amely a gyermekközpontú pedagógia szemléletét és gyakorlati megvalósítását állította középpontba. A rendezvényen szép számban vettek részt pedagógusok és érdeklődők, valamint megtisztelte jelenlétével a programot a Pécsi Tankerületi Központ, a Pécsi Tudományegyetem és a Pedagógiai Oktatási Központ képviselete is, erősítve a szakmai együttműködés és párbeszéd fontosságát. A délutánt Téliné Nagy Emese igazgató asszony köszöntője nyitotta meg, majd a „Gyermekközpontú osztályterem” című kötet szerzője – Zágon Bertalanné adott átfogó és inspiráló betekintést a könyvben bemutatott innovatív módszerekbe. A program egyik kiemelt eleme a pódiumbeszélgetés
volt, ahol a résztvevők kérdéseikkel és észrevételeikkel kapcsolódhattak be a szakmai diskurzusba. Megismerkedhettünk a „kilépőkártya” módszerével is, majd lehetőség nyílt a gyermekközpontú osztályterek kialakítását bemutató kiállítás megtekintésére, amely különösen nagy érdeklődést váltott ki. A rendezvényt könyvvásár és büfé tette még barátságosabbá, lehetőséget teremtve a kötetlen szakmai beszélgetésekre és kapcsolatépítésre.
Köszönjük minden résztvevőnek, előadónak és vendégnek, hogy jelenlétükkel és aktív részvételükkel hozzájárultak a rendezvény sikeréhez! Büszkék vagyunk, hogy ilyen gazdag szakmai tartalmú és inspiráló programot valósíthattunk meg.
További képek a KépTár menüpont alatt láthatók.
Junior Diáksport Fesztivál zajlott 2025. november 19-én Meszesen, ahol általános ügyességfejlesztő feladatokat próbálhattak ki a 3. és 4. osztályos tanulók és még a Pécsi Köztársaság téri Általános Iskola is ellátogatott hozzánk.
November 21-én pedig mi mentünk a 2. és 3. osztályos tanulókkal a Pécsi Református Általános Iskola tornatermébe, ahol alapvető mozgáskészségeket fejlesztő torna alapokra épülő ügyességi feladatok várták a gyerekeket.
Intézményünknek egyre több iskolával sikerül baráti kapcsolatot kiépítenie. A mecseknádasdi iskola testnevelőjével egyeztetve, 2025. november 19-ére találtunk egy olyan szabad délutánt, amikor a két iskola lány focistái végre találkozhattak. Mindkét csapat izgatottan várta ezt az alkalmat. Nagyon jó hangulatú, szó szerint barátságos mérkőzést játszottak A találkozó annyira jól sikerült, hogy a lányok már a következő alkalomról beszélgettek.
2025. november 20-án labdarúgó teremtornán vettünk részt a III. korcsoportos tanulóinkkal Szentlőrincen. A nyolc csapatos rendezvényen, az előkelő harmadik helyet sikerült megszereznünk. Hatalmas gratuláció a srácoknak, igazán nagyot küzdöttek!
A Pécsi Tankerületi Központ fenntartásában lévő Pécsi Meszesi Általános Iskola büféjének üzemeltetésére kiírt részletes pályázati felhívás itt olvasható:
Pályázati felhívás büfé üzemeltetésére
A pályázatokat
elektronikus úton a pecs@kk.gov.hu e-mail címre vagy
személyes a Pécsi Tankerületi Központ (7621 Pécs, Színház tér 2.) lehet benyújtani
2025. december 5. 9:00 óráig.