Az Élő, Élhető udvar elnevezésű projekttel 700 ezer forint támogatást nyert iskolánk alapítványa, a Meszesért Alapítvány a Duna-Dráva Cement Kft. által kiírt pályázaton, mellyel célunk iskolánk udvarának szépítése, fejlesztése.
Az Élő, Élhető udvar elnevezésű projekttel 700 ezer forint támogatást nyert iskolánk alapítványa, a Meszesért Alapítvány a Duna-Dráva Cement Kft. által kiírt pályázaton, mellyel célunk iskolánk udvarának szépítése, fejlesztése.
Január 10-én a leendő elsősök “csigavonalban” haladtak az interaktív feladatok, számítógépes játékok, kézműves tevékenységek felé. Míg a szülők az iskolával, a gyerekek az informatikai eszközökkel ismerkedtek. A jó hangulatú délután folytatásaként márciusban várjuk még az ovisokat.
December 17-én igazi zenei csemegében volt része iskolánk tanulóinak. A VIVAT BACCHUS énekegyüttes vidám karácsonyi koncertjét kicsik és nagyok egyaránt élvezték és nagy tapssal köszönték meg a koncertet.
További képek a Galéria menüpont alatt láthatók.
December 17-én került sor az 5.a osztályban az Ilyenek vagyunk projekt zárására, ahol a tanulók egy ünnepi est keretében varázsolták el a szép számban megjelenő közönséget. Elsőként az osztály angol tagozatos csoportja előadásában egy talpraesett cipészről láthattak a vendégek egy mesét, majd Az élet ajándék című színdarabot tekinthette meg a nagyérdemű. Ezután az oszály másik angolos csoportjának tanulói adták elő a Feliz Navidad című dalt, majd levetítésre kerültek a tanulók által írt Milyen vagyok versek, végül a Karácsonyi álom című dal eléneklésével zárult az est.
További képek a Galéria menüpont alatt láthatók.
December 13-án folytatódott az iskolára előkészítő programsorozatunk. A leendő elsősök szüleikkel együtt ismerkedtek a digitális iskola világával tabletek és interaktív tábla segítségével, valamint találkoztak Edbottal, a programozható robottal, melynek vezérlését nagy örömmel próbáltak ki a gyerekek. A következő foglalkozásra január 10-én kerül sor.
További képek a Galéria menüpont láthatók.
December 13-án került sor az 5.d osztály Ilyenek vagyunk projektzárójára, mely ünnepi hangulatot varázsolt a vendégek számára.
További képek a Galéria menüpont láthatók.
Iskolánk két csapata vett részt a Kecskeméten megrendezésre kerülő Floorball Országos Elődöntőjén. A II. korcsoportos leánycsapat a IV. helyen végzett, a IV. korcsoportos leánycsapatunk a II. helyen zárt!
Szép volt lányok!
December 15-i napon az alsós tanulóink a HANGOLÓ- zenés, verses műsorát hallgathatták, élvezhették. Felső tagozatos tanulók mozizással töltötték a délelőttöt.