János vitéz versmondó verseny

A Pécsi Nemzeti Színház által meghirdetett János vitéz versmondó verseny iskolai fordulóját 2012. december 11-én délután tartottuk iskolánk könyvtárában. A versenyen 5-8. osztályos tanulók indultak, akik a János vitéz teljes 14. részét, ill. a 15. rész 1-2. versszakát mondták fel.
A zsűri elnöke, Füsti Molnár Éva, a Pécsi Nemzeti Színház színésze volt, aki a verseny utáni értékelésében elmondta, hogy nagy örömmel hallgatta a sok résztvevő színvonalas és változatos előadását.
A díjazottak:
1. helyezett: Joszt Csenge (5.b)
2. helyezett: Farkas Jázmin (5.b)
3. helyezett (megosztva): Nikolics Patrik (5. b); Novák Patrik (5.b)
Különdíjban részesült: Rónaki Nina (6.a)  és  Polgár Dávid (6.a)
A verseny következő fordulója 2013 áprilisában lesz a Pécsi Nemzeti Színházban, ahol a város különböző iskoláiból delegált tanulók közösen adják elő Petőfi elbeszélő költeményét.
Gratulálunk a résztvevőknek és a felkészítő tanároknak is!

Kategória: Felső tagozat, Versenyek | Szóljon hozzá most!

Megyei fizika verseny

2012. december 11-én a Széchenyi Gimnáziumban megrendezett megyei fizika versenyen a benevezett 63 tanuló közül Bíró Levente 8.a osztályos tanuló az előkelő 12. helyezést érte el. Az iskolánkat képviselte még Koch Zsófia (8.a), Rubinszki Nikolett (8.b) és Pálmai Péter (8.a), akik szintén szép eredményt értek el és hasznos versenytapasztalatokat szereztek. Gratulálunk a versenyzőinknek és felkészítőjüknek Wawra János tanár úrnak.

Kategória: Felső tagozat, Versenyek | Szóljon hozzá most!

Kosárlabda előkészítő bajnokság

Kosárlabda előkészítő bajnokság – 2012. december 16.

Csokonai – Pellérd 54-25
Csokonai – ANK 38-61

Kísérő: Märcz Péter

Kategória: Sport | Szóljon hozzá most!

Floorball városi bajnokság

Floorball városi bajnokság – decemberi eredmények

2012. december 4.
F3 csapat: Csokonai – TÁSI 3-0
2012. december 6.
F4 csapat Csokonai – Vasas 7-0
2012. december 11.
F3 csapat: Csokonai – Berkesd 3-2
2012. december 13.
F4 csapat:
Csokonai – Kozármisleny 4-0
Csokonai – Berkesd 9-2
2012. december 18.
F3 csapat: Csokonai – Kozármisleny 1-0

Kísérő: Boros Tamás

Kategória: Sport | Szóljon hozzá most!

Ilyenek lettünk projektzáró – 8.a

2012. december 14-én tartotta a 8.a osztály az “Ilyenek lettünk” projektzárót, melynek célja a reális önismeret kialakítása, ezzel elősegítve a pályaválasztásra való felkészülésüket. A projektzáró kerete: hajótörés után egy lakatlan szigetre kerülő osztály hogyan építi fel közösségét.

Kategória: Felső tagozat, Projektek | Szóljon hozzá most!

Egy évesek lettünk!

2012. december 11-én , már egy éve működik iskolánkban a Mecseki Bányamanó Egyesület a Bányász Emlékekért Egyesület gyermekszervezete.
2011. december 11-én ünnepélyes keretek között felavatásra kerültek azok a „manók”, akik teljesítették a felvételi próba követelményeit.
Mi is történt az elmúlt egy év alatt?
Kirándulás keretében ellátogattunk a Jó szerencsét forráshoz és megbeszéltük, hogy miért is így köszöntik még ma is a bányászok egymást.
Jártunk a Föld alatti Bányászmúzeumban, Lámpás- völgyben, részt vettünk a Mecseki „Retró Kiállításon, rendet raktunk a Hősök- terei bányász emlékmű környékén. Ellátogattunk Kővágószőlősre, ahol az uránbányászattal ismerkedtünk.
Meghívást kaptunk Komlóra, ahol az Aknamélyítőknek az emlékére emléktáblát avattak.
Jártunk a mecseki dinoszaurusz nyomában- a Tv toronyban lévő kiállításon.
Bányász és Borbála napon részt vettünk a városi koszorúzáson és a megemlékezésen.
Ezen színes programok láttán már több új érdeklődő tanuló csatlakozott a „manókhoz”.

Kategória: Felső tagozat | Szóljon hozzá most!

Labdarúgás – Árpád Kupa

Labdarúgás – Árpád Kupa

2012. december 7.
F4 csapat: Csokonai – Vasas 16-0
Kísérő: Märcz Péter

2012. december 14.
F4 csapat:
Csokonai – Kozármisleny 5-1
Csokonai – TÁSI 5-10
Kísérő: Tallósi Zoltán

Kategória: Sport | Szóljon hozzá most!

Sportelismerés

A Pécsi Sport Nonprofit Zrt. a Budai-Városkapu Iskolát magas pénzjutalomban részesítette a városi diáksport versenyeken elért eredményeiért.

Kategória: Sport | Szóljon hozzá most!

Ilyenek vagyunk projektzáró – 5.b

December 13-án az 5.b osztály megtartotta  ”Ilyenek vagyunk” projektzáróját. A szép számmal megjelent látogatók, szülők, testvérek, nagyszülők és tanárok megtekinthették az eddig készített munkáinkat és a karácsonyi díszbe öltöztetett tantermet. A gyerekek egy kis színdarabbal lepték meg szüleiket, melyet Darvasi Tünde tanár néni segítségével tanultak meg és Horváth Feri bácsi kísért hegedűn. A díszletet és a jelmezeket is maguk készítették. A bemutató után átadták a szülőknek szánt ajándék könyvecskét, melyet az elmúlt hetek alatt készítettek a tanórákon.

Kategória: Felső tagozat, Projektek | Szóljon hozzá most!

Kispályás floorball országos elődöntő

Kispályás floorball országos elődöntő – Pécs
2012. december 10.

L3 csapat: 2. és 3. hely
Csokonai”A”- Csokoni”B” 5-0
Csokonai „A”- Őcsény 7-0
Csokonai „A”- Paks 1-8
Csokonai „B”- Paks 0-3
Csokonai „B”- Őcsény 6-1
L4 csapat: 2. hely
Csokonai – Paks 2-4
Csokonai – Berkesd 5-0
Kísérő: Märcz Péter

Kategória: Sport | Szóljon hozzá most!