A 3.b osztály tanulói a Kerékpár projekt keretein belül próbálhatták ki a motorozás élményét.
További képek a Galéria menüpont alatt láthatók.
A 3.b osztály tanulói a Kerékpár projekt keretein belül próbálhatták ki a motorozás élményét.
További képek a Galéria menüpont alatt láthatók.
A honlapunkon a Dokumentumok menüpont alatt olvasható iskolánk Házirendje és a 2015-2016-os tanév szülői tájékoztatója.
Iskolánk , az Ökováros – Ökorégió Alapítvánnyal együttműködve az idén is részt vesz a „LÉPJ” oktatási programban. Tanórákon, interaktív foglalkozásokon, versenyen vesznek részt tanulóink a környezetünkkel, a fenntartható életmóddal kapcsolatos témakörökben.
Iskolánkból 6 osztály csatlakozott ehhez a kezdeményezéshez, melyen keresztül a gyermekek világszerte, egy időben megismerhették az ENSZ által kihirdetett, fenntartható fejlődést szolgáló Globális Célokat.

Szeptember 23-án zajlott a körzeti többpróba atlétikai verseny, ahol 6 csapattal indultunk. Legjobban a 3-4. osztályos és a 7-8. osztályos leányok szerepeltek, mindkét csapat első helyezést értek el. Második helyen végzett mindhárom fiúcsapatunk, míg az 5-6. osztályos leányok a 3. helyet szerezték meg. Egyéniben győzött Kovács Martin és Tornyos Karolina 4.b osztályos tanulók, és Joszt Csenge 8.b osztályos tanuló.
Szeptember 17-én iskolánk felsős tanulói részt vettek a városi atlétikai tehetségkutató versenyen, ahol iskolánk 12 csapatból a 2. helyet szerezte meg.
Egyéniben a legjobb helyezést a következő tanulók érték el:
Joszt Csenge 100 m 1. hely és 800 m 2. hely
Farkas Jázmin 800 m 3. hely
Keszthelyi Dominik 60 m 3. hely
Joszt Luca 600 m 3. hely
Szőlösi Anna 60 m 5. hely
Az őszi papírgyűjtés eredménye:
|
Alsó tagozat |
Felső tagozat |
||
|
Osztály |
KG |
Osztály |
KG |
|
4.A |
716 |
7.A |
838 |
|
2.B |
635 |
5.A |
806 |
|
2.A |
562 |
6.A |
711 |
|
4.B |
494 |
5.B |
555 |
|
3.B |
428 |
6.B |
531 |
|
3.A |
280 |
7.B |
453 |
|
2.D |
256 |
8.B |
307 |
|
1.B |
241 |
8.A |
296 |
|
4.D |
223 |
8.D |
221 |
|
1.A |
87 |
7.D |
177 |
|
3.D |
65 |
5.D |
92 |
|
1.D |
32 |
6.D |
67 |
Szeptember 18-án, ragyogó napsütésben útra kelt iskolánk, hogy a természetben töltse a napot. Minden osztály más helyszínt választott.
Az erdőben túrázva (Mandulás, Éger-völgy, Tripammerfa), a tóparton járva (Sikonda, Tüskésrét) tanulóinknak sok élményben volt részük:
- szalonnasütés, játék, sport (Tettye)
- ismerkedtek állatokkal, a mezők élővilágával (Somogy)
- tapasztalatokat szerezhettek a természetes és épített környezetükről (Balokány, Zsolnay negyed)
A kiránduláson mindenki jól érezte magát.
További képek a Galéria menüpont alatt láthatók.
Az őszi kiránduláson a 8. évfolyamos osztályok a Tüskésréti szabadidő- központot látogatták meg és töltötték kellemesen a délelőttöt.
2015. szeptember 18-án az 1.b osztály Pécs-Somogyba kirándult, ahol megfigyeltük a mező élővilágát, szalonnát sütöttünk, sokat játszottunk.