“Itt van az ősz, itt van újra” címmel kiállítást rendeztünk az aulában. Az ötletes, kreatív alkotásokért az alsós osztályok dicséretben részesültek.
“Itt van az ősz, itt van újra” címmel kiállítást rendeztünk az aulában. Az ötletes, kreatív alkotásokért az alsós osztályok dicséretben részesültek.
Kerékpár projektünk zárásaként ismét együtt tölthettünk néhány kellemes percet. Újra összetalálkozott gyerek-szülő-tanító. Az udvaron ügyességi versenyt tartottunk, a könyvtárban pedig KRESZ-totó és kvízjáték várt ránk. Minden kisgyerek ajándékot kapott, mert a város bringaboltjaiból és pedagógiai asszisztensünk apukájától (aki maga is neves versenyző volt) rengeteg a témához kapcsolódó tárgyat kaptunk.
Rendhagyó módon 2021. október 15-én került sor a Pál utcai fiúk projekt zárására a 6.C osztályban. A csapatok egy izgalmas nyomozás során derítettek fényt a regényben fellelhető bűntényekre és nyerték el jó megérdemelt jutalmukat.
További képek a KépTár menüpont alatt láthatók.
Ma délután a 2-4. osztályok a mesék birodalmába “utaztak”, ahol hat próbán keresztül mérték össze “mesés” tudásukat. A próbákat minden osztály sikeresen teljesítette és jó hangulatban fogyasztották el a megérdemelt jutalmukat.
Október 12-én rendezték a városi Mezei Futóverseny leány fordulóját a Tüskésréten. Iskolánkat a 6.C osztályos lányok képviselték és szépen helytálltak! V. helyen zárt a csapat és Garai Andrea az egyéni V. helyezésével továbbjutott a megyei fordulóra! A csapat többi tagja: Nagy-Bán Rebeka, Németh Zsófia, Sárosi Veronika.
A mai napon egy egyetemi projekt keretében iskolánk 6.b osztályos tanulói részt vettek a PTE TTK SPORTTUDOMÁNYI INTÉZET által szervezett sportfoglalkozáson. A délelőtt folyamán egyetemi hallgatókkal együtt végeztek különböző játékos feladatokat különböző eszközökkel: használtak rollert, teqball asztalt, bosut, tollasütőt, foci labdát… A gyerekek nagyon jól érezték magukat, és egy kis ajándékkal, élményekkel gazdagodtak a nap folyamán.
A 3.C osztály a “Kerékpár” projektfeldolgozás feladatai között a bicikli fajtáival, részeivel, tartozékaival ismerkedett a gyakorlatban. Köszönjük Keszthelyi Roland tanár bácsinak a mozgalmas órát!
Mozdulj a klímáért a Föld körül! című kampány keretében szeptember 24-én került sor az iskolai közösségi akciónkra, melynek címe: Egy Földünk van! Az élőképet a 2-8. évfolyam tanulói alkották.