Kalóz tábor – 5. nap

A reggeli készülődés után a kalandunk Máriára vezetett. A tengeren felváltottuk a kalózhajókat vízibiciklire, így szeltük a hullámokat. A nagy melegben rum helyett jégkásával öntöttünk fel a garatra. Miután kijöttünk a katinból nekiálltunk a kincsestérkép következő darabjának megfejtéséhez. Uzsonna előtt és után is bementünk a tengerünkbe strandolni. A nap utolsó feladata egy kalózmese alkotása volt, illusztrálnunk is kellett az általunk kitalált történetet. A nap hátralévő részében röplabdáztunk, kosaraztunk, pingpongoztunk és kártyáztunk.
kalóz média

Kategória: Aktuális, Alsó tagozat, Felső tagozat | Szóljon hozzá most!

Kalóz tábor – 4. nap

A negyedik napot kincskereséssel folytattuk. A feladatokat sikeresen végrehajtottuk. Az ezután következő kalóztusában csapatokra osztva vettünk részt. A különböző feladatokat teljesítve jutottunk el a célig. Megérdemelt pihenésünket a magyar tengerbe való fürdéssel jutalmazták kapitányaink. Jutalmunk után, ha kedvünk tartotta hajdíszt, fülbevalót és karkötőt készíthettünk. A vacsorát kipihenve a táborzászlót színezgettük, ami egyre színesebbé válik a napok során. Az egyik kalózhölgyünk és kalózkapitányunk születésnapját is megünnepeltük. Ez a napunk is csodálatosan telt a kalóztáborban.
kalóz média

Kategória: Aktuális, Alsó tagozat, Felső tagozat | Szóljon hozzá most!

Kalóz tábor – 3. nap

Szombati napon a kapitányok kiosztottak egy kincskeresős lapot, melynek a feladatai Balatonfenyveshez és a táborhoz kapcsolódtak. Fenyvesen két kérdés egy cukrászdához kapcsolódott. Volt egy kis szabadidőnk is, amit fagyizással és vásárlással tölthettünk el. Visszafelé megoldottuk a harmadik feladatot is: az elágazó utcákat számoltuk meg. Csendes pihenő után mentünk fürdeni, ami nagyon jó volt, mert sokat nevettünk. Késő délután újabb feladattal bíztak meg minket: kincsesládákat készítettünk. Vacsora után pedig elkezdtük színezni a tábori molinót. Jó nap volt!
kalóz média

Kategória: Aktuális, Alsó tagozat, Felső tagozat | Szóljon hozzá most!

Kalóz tábor – 2. nap

A tábor második napján kincskereső feladatot kaptunk, amiben kalózokkal kapcsolatos szavakat kerestünk. Minden csapat kitalált magának egy csapatnevet, amihez kapcsolódott egy csapatinduló és egy csapatzászló is. A fürdés sem maradhatott ki a napból, a vízben labdáztunk és a matracokon fekvő társainkat borítottuk a vízbe. A délután folyamán Szilvi néni kalózkapitánnyal kalózzsákot készítettünk. A nap folyamán külön feladatokért aranytallérokat gyűjthettünk.
kalóz média

Kategória: Aktuális, Alsó tagozat, Felső tagozat | Szóljon hozzá most!

Kalóz tábor – 1. nap

Nem volt kegyes hozzánk az időjárás, egész úton esett az eső. Azonban mire megérkeztünk a táborba már felszáradt minden, így a szobák elfoglalása után az összes sportpályát kipróbáltuk. Bár a fürdés elmaradt, így is izgalmas élményekben volt részünk első tábori napunkon. Ebéd után kalózok foglalták el a tábort, és örömmel csatlakoztunk mi is hozzájuk. Az új táborozók kalózbeavatáson estek át, szobaneveinket is a tengeri vándorok ihlették, este pedig felesküdtünk a kalózkirály előtt és felvontuk a lobogónkat.
kalóz média

Kategória: Aktuális, Alsó tagozat, Felső tagozat | Szóljon hozzá most!

Határtalanul!

A Budai Városkapu Általános Iskola és a Vasasi Általános Iskola 45 diákja és 7 pedagógusa a Határtalanul! – Magyar történelmi és kulturális kincsek nyomában Horvátországban című program keretében ötnapos horvátországi kiránduláson vettek részt június 20-24. között.
A horvátországi kirándulás beszámolója itt olvasható.
A kirándulásról készült videó:

Kategória: Aktuális | Szóljon hozzá most!

Közérdekű információk

Nyári ügyelet az alábbi napokon 9:00-12:00 óráig.
2017. július 5. (szerda)
2017. július 19. (szerda)
2017. augusztus 2. (szerda)
2017. augusztus 16. (szerda)

Balatoni tábor
2017. július 27.- augusztus 2. Balatonfenyves-alsó

Pótvizsga és osztályozó vizsga
2017. augusztus 29. (kedd) 8:00

Első tanítási nap
2017. szeptember 1. (péntek) 8:00 óra
A tanítás ünnepélyes tanévnyitóval kezdődik.

Kategória: Aktuális | Szóljon hozzá most!

Ballagás 2017

2017. június 15-én került sor iskolánkban a Ballagási és tanévzáró ünnepélyére. Iskolánk 8.a, 8.b és 8.d osztályos tanulói elbúcsúztak tanáraiktól, tanulótársaiktól. Az ünnepélyen díjazásra kerültek a tanév során kiemelkedőt nyújtott tanulóink. A műsort művészeti iskolás tanulóink és iskolánk aerobik csoportjának előadásai színesítették. Az ünnepély végén az elballagó diákjaink elhelyezték nevüket a ballagók falán.
További képek a Galéria menüpont alatt láthatók.

Kategória: Alsó tagozat, Felső tagozat | Szóljon hozzá most!

Az iskola tisztaságért…

2017. június 12-én papírgyűjtést, udvartakarítást tartottunk, a Biokom támogatásával. Az osztályok rekordmennyiségű papírt, karton gyűjtöttek, gazoltak, szemetet szedtek. Így több zsák zöldhulladék, szemét került elszállításra, s az udvar rendezettebb lett.

 
Papírgyűjtés eredménye ide kattintva olvasható.

Kategória: Alsó tagozat, Felső tagozat | Szóljon hozzá most!

„Lapot kaptunk”

A Lapot kérünk! matematikai oktatójáték csapata „Vár a szorzótábla vár” pályázatot hirdetett, melyre rajzokkal, fényképekkel lehetett nevezni. Iskolánkból a 2.d osztályosok készítettek közös plakátot „Miért szeretjük a Lapot kérünk! játékot” címmel. Jutalmul 30 db szorzókártya csomagot kapott iskolánk.
Jövőre szorozhatunk..!

Kategória: Alsó tagozat | Szóljon hozzá most!